Amikor az egyetemen végeztem 2010-ben nem volt a legjobb a helyzet a munkaerőpiacon, így sokáig nem találtam magamnak állást, és éppen hogy csak dolgozgattam apukám cégében. Az az igazság, hogy a végzettségem se a legjobb. Geográfus lettem, környezetkutató szakirányon. Ezzel nem sok lehetőség van. De akár még több lehetőségem is lett volna vele, ha tudom, hogy növeljem esélyemet a tanulás közben. De mikor önkéntes lehetőséget kerestem, még nem tudta a Jane Goodall által fémjelzett Rügyek és Gyökerek programról, vagy hogy a Magyar Madártani Egyesület helyi szervezetéhez is bemehettem volna.

Így csak ügyetlenkedtem. 

Igaz voltak kisebb munkáim. PL. szórólapozás, ami csak néha volt, és a minimálbérnél is kevesebbet fizetett. De még szakmai feladatom is volt. Erdei iskolában voltam programadó. Volt hogy egy évben 150.000 ezer Ft ot is megkerestem ezzel, és volt hogy két óra alatt 15.000 Ft-ot. De ez nem volt állandó munka, nem tudtam eltartani magam. Örülni se örültem annyira ezért ennek, mint lehetett volna.

2013-ban, még nagyban ment a kormány közmunkaprogramja. Ekkor láttam meg egy álláshirdetést. egy nemzeti parknál, ahol animátorokat, és geológust kerestek közmunkára, teljesen úgy, mintha egy normál állás lett volna. Önéletrajzot kelett beküldeni, én küldtem mindkét helyre. Animátort 3 helyre is kerestek, de az volta feltétel, a faluban találjunk szállást, mert ők nem tudnak bejárást fizetni. Már majdnem feladtam, mikor a polgármesteri hivatalt felhívva egy ottani ember ismeretsége által találtam egy nagyon olcsó alberletet egy családnál. De én nagyon féltem, mert úgy halottam a közmunka nem ilyen egyszerű, nem lehet a saját településemen kívül vállalni, ezért elmentem a munkaügyi központba megkérdezni, akkor ez most hogy is van. Azt mondták nem lesz semmi baj. Külön megkérdeztem a nemzeti parkos kapcsolattartót, hogy biztos e hogy mehetek oda dolgozni. Mondta, hogy igen. Ekkor én beköltöztem a 200 km re levő szállásomra. Elindítottak, bementem terepbejárásra, amjd szóltak, hogy mégse tudnak foglalkoztatni, mert a munkaügyi központ miatt nem lehet távoli embert fogalkoztatni csak akkor, ha szállást is biztosítanak. Aztán ahol laktam felajánlották, hogy bejelentenek oda, mint ottlakót. A munkaügyi központ a szüleim és mindenki a megoldást kereste, hisz én már elköltöztem, pénzt költöttem, és sok áldozatot vállaltam a munkáért. Egy olyan ember, akivel én egész idő alatt nem találkoztam mégis nem et mondott a megoldásokra, még köszönni se tudtam azoktól, akik előtte már fogalkoztak velem. A munka miatt lemontam egy ígéretesebb vezető poziciójú önkéntes munkáról is. Ekkor történt az, hogy elősször járóbeteg pszichiátriára kerültem, de ekkor csak egy hónapig szedtem nyugtatókat.

Azt mondják, ha valmiért nagyon küzdünk, az sikerülhet, hát én ezért nagyon küzdöttem. Egy másik ugyanilyen lehetőségért nem.

Ugyanilyen álláshirdetés volt egy másik nemzeti parknál. Az esélytelenek nyugalmával  a hibából nem tanulva beadtam az önéletrajzomat. Már rég elfeljtettem, hogy beadtak, mikor kerestek, és elmondták, hogy még szállást is tudnának biztosítani. Nagyon megörültem, de aztán felhívtak, hogy távoli embert nem lehet így fogalkoztatni. Én fela is adtam, nem is mondtam nekik, hogy de lehet úgy, ha bejelnetkezek oda állandó lakcímre. Aztán egyszercsak felhívnak halották, hogy ha bejelntenek lakcímre akkor fogalkoztathatnak. Ügyintézéskor még számtalan probléma adódott, amikor én feladtam, de mégis megoldódott. Így történt hogy 2016-ban az akkori szakképzetlen minimálbérért közmunkásként idegenvezető lettem egy nemzeti parknál. Az elmúlt 10 évben ez volt a legjobb munkám, ezért nagyon hálás is vagyok. Az elmúlt 10 év legjobb időszaka volt ez, bár voltak konfliktusok, és én is sok hibát elkövettem. Ingyen kaptam ott szállást. Ez fél évig tartott, még hátra volt egy negyed évem, de nem volt a szállás fűthető, és másmilyen csak olyan lett volna, hogy a teljes fizetésem az albérletre ment volna rezsi nélkül. Hisz a kis városokban nincsenek albérlőtársas megoldások. 

Aztán hazajöttem. Itthon is próbálkoztam, hogy vegyenek fel közmunkásnak a helyi idegenforgalmi látványossághoz, mivel  ott sokat önkénteskedtem, és az elejétől a végéig benne voltam az egészben, volt egy csomó ötletem is. De süket fülekre találtam. Aztán tényleg hirdettek egy közmunkát, amihez víziót kelett írni az intézményről. Én írtam egy csomó ötletet, de mást vettek fel, akinek nem voltak ötletei. Mesélte, hogy kézműves foglalkozásokat kell tartani, és ő csak kinlódik, hogy mit találjon ki. Nekem meg ott voltak ezek a zsákomba, és ingyen is megcsináltam volna őket. 

Azóta is alig dolgozok, és jelenleg csak 30.000 Ft ot keresesk. Mivel a szüleimnek van pénze ezért nem vagyok anyagi gondban, csak annyiban, hogy nem tudok a saját lábamra állni, ami azért nagy kudarc a számomra.

Próbálkoztam betanított munkával, de ahhoz túl gyenge és lassú voltam. Próbáltam tanulni könyvelőnek, de nem sikerült (apukám könyvelő, és ezt tudnám tőle átvenni). Most egy otthontanulásos IT kurzusra iratkoztam be, ami csak 60.000 Ft körüli. De nem, tudom menni fog e.

S közben azon gondolkozom, nem tudom van e más fiatal is, aki a végzése óta nem tud boldogulni. TAlán nem a közmunka kéne, hogy számunkra a megoldás legyen, hanem valami más program, ahol szivesen segítenek egy kezdőnek. VAn is ilyen ifjúság garancia, meg pályakezdő programok, de amikor én végeztem, ezek még nem voltak, mire megjelentek, meg már kiestem belőlük.

Most annyi reményem van megint, hogy a koronavírus okozta válság miatt, hátha lesz megint valami szakképzettséget igénylő közmunka program, amibe csatlakozni tudok.

Félek a jövőtől, hisz tudom a szüleim nem lesznek itt örökre, hogy támogassank, s félek, hogy nélkülük éhezni fogok, vagy hajléktalan leszek, vagy hasonló nehéz sorsú ember.